facebook

rettenetes időszakon estem át. rég volt, hogy ennyire elegem legyen magamból. ami egyik pillanatban még viccesnek tűnt, azt egy óra múlva már vállalhatatlannak tartottam. a facebook eldeformálta személyiségemet. olyan erőltetett jópofáskodó rohamok törtek rám, amiknek az eredménye kissé kínos számomra. vegyük például az utolsó belinkelt videómat. az új-zélandi rögbiválogatott tradícionális tánca, amihez képaláírásként sikerült odapötyögnöm, hogy "a hakadance merőben eltér a balettől. akad benne némi kraft". ezzel nem is lett volna semmi baj, ha utána nem kattintottam volna a "megosztás" gombra. 1. senkit nem érdekel a Hakadance 2. ki az az elvetemült állat, aki szerint vicces a balettal összehasonlítani 3. mi a rohadásért kell elküldeni és 200 ismerősömet ezzel a szarral traktálni?!

valamire mégis büszke vagyok. egyetlen egy büdös, rohadt kvízt sem töltöttem ki facebookos pályafutásom során. milyen alkoholos pohár lennél? ki lennél a family guyban, a dallasban? melyik mesefigura lennél? hogy csókolsz? milyen vagy az ágyban? utóbbit bőszen töltögetik a 15 éves jánykák, majd óriássmiley-kal posztolják.

ezután következnek a nap barátja és ellensége alkalmazások. olyan embereknek leszek egyszer csak a barátja, akivel talán életbemben nem beszéltem. én vagyok a hülye, hogy visszajelöltem. 

U20

sebaj, facebook. az U20-as csodacsapat az én oázisom a kibernetikus szociális életem kietlen sivatagában. valódi öröm, valódi izgalmak, valódi sikerélmények. nem tudom, hogy voltam-e olyan boldog életemben, mint amikor megvertük 11-es párbajban a cseheket. szánalmasan hangzik. talán akkor, amikor itthon 1-0-ra megverte a ZTE a MU-t és én életemben először berúgtam. hejjrerutyutyu! 

szeretem focit. évek óta (jóban) rosszban kitartottam a magyar foci mellett. miden arany és soproni ászok előtt elmormoltam az imámat ("a magyar foci jövőjéért") és az elmúlt másfél hétben úgy éreztem, hogy imáim meghallgattattak.

Filmélmények

A dolgok állása

egyszerűen annyira tökéletes a magyar cím. olyan pofátlanul megfoghatatlan. hiszen ilyen címmel ugyanúgy lehet ismeretterjesztőt forgatni, mint albán pszichopornót. a címet hallva tehát kötelességemnek éreztem, hogy megnézzem ezt a csodát. Russel Crowe egy hippinek öltözött sztárújságíró, aki még mindig jóban van régi barátjával, aki azóta a politikai elit tagja. Ben Affleck sokáig jó fiúnak tűnik, a kibontakozó összeesküvés egyik áldozatának, azonban a végén kiderül: mégsem! nem szívesen ragozom tovább, mert nem egy nagy durranás és nem is hagyott bennem mély nyomokat a film.

a konklúzió: vigyázz a régi barátokkal! nagyon!

Pokolba taszítva

horror. így tehát csak annyit mondhatok róla, amennyit ujjaimon és pulóveremen át láttam. a nappali részek egészen kellemesek. éppen addig, amíg főhősnőnk hivatali pultja előtt megjelenik egy riasztó külsejű cigányasszonyság, aki néhány perccel később magyar nyelven átkozza meg a hitelminősítő kisasszonyt. ezután ahogy az lenni szokott az éjszakák telistele vannak kellemetlen helyzetekkel, amiket szeretnénk elkerülni. nagyon nehéz pl. egy rossz passzban lévő démont kizárni a gardróbból. eközben még nehezebb előadni szívünk választottjának, hogy "minden rendben, csak nehéz napom volt". mivel megvagyunk átkozva legjobb lenne bocsánatot kérni a vén cigómammertől, de ajjaj: sajnos időközben elpatkolt. a hullája azonban még mindig képes meglepetéseket okozni. a fránya démon sem akar leszállni rólunk. végül mégis ő ment meg minket, ugyanis lerángat a sínekről az érkező vonat elől. más kérdés, hogy egyenesen a pokolba.

konlúzió: a hivatali munkában légy kedves és megértő embertársaiddal, adj nekik hitelt, ha éppen hitelt kérnek... mert ha nem, a pokol tüzén fogsz égni az idők végezetéig!

Mit lehetett várni? Egy álom 1-0-t? Egy szép 1-1-t? egy tisztes 0-1-t? Igen, mind reálisnak tűnt. Legalábbis a propaganda, az válogatott-"sikerek" és a debreceni fociláz ezt mondatja velem. Valójában lehet, hogy az 1-1 volt az álom és a 0-1 a tisztes realitás. De mit várhatunk a bordáját tapogató - de félreértés ne essék: nagyra tartott - Juhásztól, a töksemmilyen Hajnaltól, a bizonytalan Gyepestől, az egyszem Dzsudzsáktól és a többiektől, amikor egy atlétákból, és egyben Profi Labdarúgókból álló válogatottat kell elkenni?! Hol volt Sanyi az első félidőben?! Hol volt valaki, aki megmondja Dzsudzsinak, Palinak meg Szabinak, hogy a 250 centis svédek ellen nem a beívelés a halálos fegyver?! 

Igaz, hogy erős túlzás lenne, ha azt mondanám, hogy ezen úszott el a meccs, de azért felteszem a nem mellékes kérdést: hol volt egy igazi kommentátor vagy legalább egy bérgyilkos bazukával, hogy elhallgattassa Léderert?! Hogy az anyja keservibe' mondhat olyat egy épeszű kommentátor 0-1-nél, hogy "sajnos nem ijedtek meg tőlünk a svédek"?! Képzeljük el mondjuk Mellberget, Anders Svenssont vagy még jobb: Majstorovic-t, ahogy kijönnek a 40 000 néző elő a Puskás stadionban, majd riadtan hátraszólnak, hogy "szóljatok már a Zlatannak, mer' itt nagy para lesz!" Hogy mondhat olyat negyed órával a vége előtt, hogy "...Ibrahimovics meg mehet a szájsebészetre". Egyrészt prosztó-tahó megjegyzés, amire semmi szükség (esetleg 6-0-nál elpöttyinthető, mert akkor már mindeki pezsgőben úszik és szarik bele, hogy mit makog ez a szerencsétlen hülye), másrészt: hát majd megy a szájszebészetre, csak előbb beviccelődik egy gólt. 

(a képen az ijedős Majstorovic)  

Nem, nem úszott még el semmi, hiszen nem is volt meg semmi. Van még egy pont előnyünk a svédekkel szemben és hárommal megyünk a portugálok előtt. A menetrend pedig portugál itthon, portugál idegenben, dán idegenben... Elúszott viszont a nagy jókedv. Ilyen góllal nem szabad kikapni! A hosszabbítás lejárta után nem szabad gólt kapni, de ha gólt is kapsz, akkor sem pattanhat a csatár hasfaláról a gólvonal mögé a labda... Ez íratlan szabály, amit ha nem tart be az ember/csapat, akkor nem csodálkozhat, ha elszáll a válogatottat körülölelő nagy szeretet és lelkesedés. Így járt a Qman-legénység.

Azé' hajrá fiúk!

Hihetetlen, de igaz! Tegnap fél 11 körül ültem a fotelben, és nyugodt, szétterülő mosllyal néztem a tévéképernyőt: Dombi Tibiék tiszteletkört futottak a győztes BL-selejtező play-off meccs után, és harmincakárhányezer ember kivételesen nem azért ment ki a Népstadionba, hogy megnézze a tartalékos Manchestert, Real Madridot, Milant, brazil vagy olasz válogatottat egy szaros gálameccsen, hanem éppen ezért - ünnepelni egy tétmeccs után.

Sikerült végre profin játszani: a helyzeteket kihasználni, hátul pedig küzdeni a végsőkig. Végre nem olyan nyilatkozatokat kell hallgatnunk az edzőtől, hogy "ez a csapat még alakulóban van... ez is nagyon szép eredmény... büszke vagyok a fiúkra a tisztes vereségért... a bajnokságban még lesz lehetőség bizonyítani", a játékosoktól pedig: "sajnos a meleg este kicsit megnyomott miket... Bulgáriában hűvösebb volt... az első félidő végére nagyon elfáradtunk fejben, így a játékunkban benne volt a hiba, amit a videós elemzések után majd megpróbálunk kijavítani..." Ehelyett boldog félmeztelen focistákat néhettünk, akiknek nem is kell mondaniuk semmit, ha meg mondanak, akkor atyai jóindulattal nézzük el nekik a közhelyeket, a sutábbnál sutább lihegő mondatokat, mert holnap izgulhatunk, hogy milyen ellenfeleket kap a Debrecen a BL csoportkörében!!!

Hogy a kép teljes legyen, jegyezzük meg, hogy amellett, hogy mély főhajtás után megemeltük kalapunkat a Loki előtt, ugyanilyen gesztus jár Platini elnök úrnak is. Az ő politikája nélkül ugyanis most könnyen lehet, hogy az Anderlecht sorsára (2-8-as összesítéssel potty) jutott volna a Debrecen. A keleti kicsik marakodása helyett nagyon valószínű, hogy ismét az "evolúció" győzött volna: a nagyok és erősek felfalták volna a kicsiket és gyengéket. Szépen elvergődtünk volna az utolsó selejtezőkörig, ahol kaptunk volna egy Lyont, Olymiakoszt, Fiorentinát, Atletico Madridot vagy Arsenalt, ami tulajdonképpen csak egy újabb tétmeccsnek becézett gálameccse lett volna itthon, idegenben pedig egyszerű mészárlás.

Az is az igazsághoz tartozik még, hogy a Loki tegnap megalkuvást nem ismerve, ina szakadtáig küzdött, azonban a Levszki a gólrúgást leszámítva mindenben kenterbe verte a magyar bajnokot. Szerencsére most mi mondhatjuk, hogy "...de, ezt a játékot gólra játszák". A lényeg annyi, hogy ez a játék a főtáblán nagyon nagyon harmatos lesz, de ez csak zárójeles gondolat, hiszen az igazi siker már megvan!

Szép volt fiúk!

Amit a Star Trektől nem kaptam meg, Michael Bay-től igen: 157 perc folyamatos gépágyú darálás, motorbőgés, csöcsplán, US. Army gizdulás, ürlényrobbantás. Története ugyan nem volt a filmnek. Viszont kiderült, hogy attól még, hogy egy amerikai anyahajó hetven vadászgéppel a fedélzetén megsemmisül, nincs semmi baj, hiszen a Perzsa-öbölben állomásozik még vagy hat másik flotta, olyan csúcstecknikájú fegyverekkel, amiről még Obama sem hallott. A film többletjelentése elsősorban a jordán haderő kritikáját fogalmazza meg. Az amerikai deszantosok lelkesen kiáltanak föl, mikor meglátják a jordán felmentő sereget. A jordánok három helikopterrel szálltak (volna) ki a helyszínre, de ebből kettő gyakorlatilag ok nélkül felrobban a levegőben, egyet pedig lelő egy gaz álca (a sötét oldalon harcoló roboűrlények egyike). Ezzel szemben az amerikai légierő körülbelül 50 vadászrepülővel és 70 tankkal siet gyalogosai segítségére, az érkező lopakodó és "precíziós" szönyegbombázása már csak hab a tortán.

Az egész filmen végig húzódik a fiatal kiválasztottnak és barátnőjének vérgagyi románca. A lány próbálja rábírni a srácot, hogy mondaj ki neki a bűvös kilenc betűt, ami esszel kezdődik és eretlekre végződik. Talán az a leginkább fantasztikus a filmben, hogy a srácnak nehezére esik ezt megtenni, hiszen a Föld férfi lakosságának jelentős része még fizetne is azért, hogy Megan Fox szexuális rabszolgája lehessen, akinek ráadásul a filmben Mikaela a neve...

Konklúzió: ha azt akarod, hogy a kiválasztottad kimondja a bűvös kilenc betűt, eressz egymásnak 10 000 tonnányi mozgó, lövöldöző, beszélő vasat. Amikor a jó vasak győznek, akkor már nincs más dolgod, mint azt mondani, hogy "én is téged"!

Hősünk a labdarúgók életútjának második szakszába lépett. Már van szava  a csapatban: alkalomadtán lecseszheti a csapattársakat, illetve az öltözői hepajkodási ranglétrán is előkelőbb helyet tölt már be.

Sajnos a második korszakban törvényszerű, hogy a játékos legalább egy súlyos sérülést szenvedjen. Így történik ez vele is, azonban róla nem mondhatjuk el, hogy szó szerint ína szakadtáig hajtott, hiszen a konditermi balesetek barátok közt sem tartoznak ebbe a kategóriába. Egy szó mint száz, janiskodás közben a rosszul rögzített bokszzsák fémaljzatával ráesett lábikrájára, ebből pedig egyenesen következett, hogy kersztszalagszakadást szenvedett.

7 hónap kihagyás! Sebaj, legalább most, 6 éves kora óta először a lelátóról is megnézhet egy-egy meccset. Ebben az időszakban megtanul önállóan öltözködni. Amikor a klubelnök először meglátja susiban a VIP-páholyban két atyai pofon után megtiltja neki, hogy még egyszer így beégesse az üzletfelei előtt ("te baromarcú állat, idejössz Adidas-sussanóban, miközben Nike-kal vagyunk szerződésben?!"). Ezentúl Armani öltönyben vagy extra trendi, de elegáns öltözetben jelenik meg. Megtanul beszélni a VIP páholyban magas koncentráióban reprezentált felsőtízezer nyelvén, bár ez inkább egy-két mechanikus szófordulatban nyilvánul meg és a 60 000 euróból tatarozott fogsor villogtatásából áll.

Többek között ennek a civil tréningnek is köszönhetően megtanul bánni a médiával. Most már álmából felkeltve is le tudja nyilatkozni, hogy "nem az a lényeg, hogy a szezonban most lőttem a 37. bajnoki gólomat, ez a csapat sikere!" Igaz, ez még elég őszintétlenül hat egy-egy 60 méteres szóló-gól után, pláne, hogy gólöröme még mindig abból áll, hogy egyedül táncolja körbe levetett mezét, majd nevét csókolgatja a klubcímer hlyett.

Megtanulja, hogy a stadion előtt egy-egy gyermekkobak megsimítása jelentős nőtömegeket csap rajnongótáborához. Elkezd nyelvtanfolyamra járni, bár elsősorban az motiválja, hogy a nemzetközi meccseken minél alpáribb trágárságokkal tudja őrületbe kergetni az ellenfeleket (amióta tudja, hogy Materazzinak sikerült lefejeltetnie magát Zidane-nal, a nyomdokaiba akar lépni).

Harminc évesen, amikor már havi 120 000 fontot keres, még szerény értelmi képességei ellenére is kezd tudatosulni benne, hogy fizikai teljesítőképessége határához érkezett. Ezt nehezen veszi tudomásul. A tinihisztéria reneszánszkorszakát éli. Nem akarja megérteni, hogy edzője rendszeresen  lehozza őt a 75. percben. Fél, hogy mestere is észrevette rajta az öregedés jeleit. Előbb túlzott fiatalossággal próbálja elterelni koráról a figyelmet: következik a harmadik tetoválós korszak, illetve a családi kötelezettségei ellenére a csapat tizenéves tagjaival jár bulizni és minden erejével azon dolgozik, hogy mindez úgy tűnjön, mintha élvezné is. Később, amikor rádöbben, hogy ez a folyamat visszafordíthatatlan, depresszióba fordul s edzések után estig marad a csapatpszichológus irodájában. Megtanul sírni - sajnos néha túl jól megy neki és egy-egy szerzett gól után a játékvezetők percekig próbálják a saját térfelére terelni a zokogó csatárt. Szabadidejében már nem szippantja színesbőrű örömlányok "bájairól" a vicsorgóst, inkább vidéki birtokán, a tóparton olvas Júlia regényeket, s időről időre fel-felzokog. 

Folytatása következik...

A szakmai tudáson kívül sok mindennel rendelkeznie kell korunk labdarúgójának ahhoz, hogy a bulvárban, a divatban és a rajongók körében is az élvonalban maradhasson. Vannak ligák, ahol a szakmai tudás akár kicsit háttérbe is szorulhat, és szinte elég, ha utóbbiak hibátlanok, nem baj, ha néha messzire pattan a labda. Az igazi sztárok azonban minden téren a topon vannak.

Recept menedzsereknek:

I. korszak

Végy egy átlagos testalkatú 17 éves suhancot, fogj súlyzókat, fehérjéket és legális szteroidokat. Öntsd össze bátran és nézd, ahogy cseperedik. Egy évig hagyd állni, majd amikor már eléggé megdagadt, dobd a felnőtt csapat kispadjára, a szezon második felétől játszasd a kupában és a ligakupában, a bajnokságban pedig 3-0-nál küldd be bátran.

Ajánlj neki profi szerződést, adj neki eleinte heti pár ezer dolláros fizetést, ebből el tud menni fodrászhoz, hogy a hajával is legyen már valami. Ha nem akar elmenni fodrászhoz, tud venni a pénzből hajpántot. Ma már minden valamirevaló focirajongó tudja, hogy kedvenc játékosának át kell esnie egy hosszú hajú, hajpántos korszakon. Ilyenkor néha fejelésnél leesik majd a pántja, amiről sportfotó kategóriában első díjas képek készülhetnek.

Az éhbérből még meg tudja csináltatni első tetoválásait. Alkarra mehet  rómaival a mezszám, tarkóra egy kereszt, mer' a Bekkemnek is olyan va'. Esetleg távol-keleti írásjelek gerincre, mer' ha gólt lövök simá' leveszem a mezt, oszt látják majd a csajok, hogy Káráte!

Első góljai után kellően elszáll ahhoz, hogy jobb esetben a másik csapat rutinos rókáival , rosszabb esetben saját csapatának tagjaival rúgja össze a port.

Huszonévesen el kell kezdeni öltöztetni, hogy az aranylabda-átadásokon, ahol egyelőre még csak a negyvenedik helyen szerénykedik, meg tudjon jelenni, illetve elegáns öltözetben tudjon kokainozni a vécében hasonszőrű társaival. Fekete szmokingján észrevehetjük a "lisztfoltokat", és leülhetünk vele egy komolyat beszélgetni, ő pedig nyeglén megígéri, hogy nem fog többet kokainozni.

Fizetése lassan eléri a heti 40 000 eurót (igen, most már eurót, eddig át lehetett verni a gyenge dollárral, de amióta szénbányász édesapja felcsapott játékosmenedzsernek és valami oltári véletlen folytán éppen gyermeke ügynöke lett, kénytelenek vagyunk euróban fizetni az istenadtának, mert a fater annyit megtanult a hétvégi közvetítésekből, hogy a fizetés vagy fontban vagy euróban jár).

Ebből a pénzből már a segge alá csaphatunk egy X6-os és egy Z4-es BMW-t. Utóbbi azért kell, hogy az első mesterhármasa ünneplése utáni száguldozásban balesetet szenvedjen. Szegénynek majdnem eltörik a kislábujja. A sajtónak - tanácsunkra - elmondja, hogy rettenetesen megijedt, azt hitte, derékba törik a karrierje, és ezután egészen más mentalitás fogja jellemezni. Bocsánatot kér a klub és saját rajongótáborától és lefotózkodik a baleset áldozataival, akik 7000 euró ellenében kegyesen megbocsátanak a sztárnak, aki nem mellesleg kedvenc labdarúgójuk. Az újságok szalagcímei hirdetik "A nagyszájú labdazsönglőr megtért", "Élete traumája után pálfordulást ígér a fiatal zseni". Az össznépi hurráhangulatban háttérbe szorul a bíróság által kirótt 90 000 eurós büntetés és a 2 év felfüggesztett.

Nyugisabb időszak következik. Neveltünk az örömlányok bájai után megtalálja nagy szerelmét. Természetesen nem lehet akárki az illető. Legjobb, ha egy dél-amerikai vagy kelet-európai modellcsodával kavar. Szerencsénkre egy bolgár topmodell "mellett érzi, hogy végre igazán önmaga lehet". Hamarosan érkeznek a gyerekek, akiket a lehető legelborultabb nevekre keresztel. Ez egyben a második tetoválós korszakot jelöli. Így kerül bal vádlijára az Algernon, jobb vádlijára pedig az Eucalyphtus név, ugyanis ez a kedvenc növénye, amióta volt az állatkert egzotikus növénykertjében.

Folytatása következik...

Örülök hogy itt lehetek térjünk is a lényegre!

Mint mindnyájan tudjuk 3 különböző ciklicitást különböztethetünk a női ivarszervekben. Beszélhetünk ovulációs, vaginális, és méhciklusokról. Most a szó fecsérlése nélkül a hormonális és egyéb szabályozást kihagyva igyekszem megosztani a nagyközönséggel a vaginális pinaciklus bőséges irodalmának egy-két túléléshez elengedhetetlen axiómáját. A vaginális ciklus két szakaszra osztható, az ovuláció választja el őket. A két ciklus neve, a szarusodási és nyákosodási magáért beszél. Kukkantsuk bele ebbe az izgalmas univerzumba azért közelebbről! Vizsgáljuk meg a kérdést, de most az egyszer nem a magát istennek érző fiziológus, hanem egy mezei sperma szemszögéből. Mindnyájan emlékszünk erre kiszolgáltatott versengésre, aminek a végén mi győztünk. De valamit nem mondtak el nekünk. Hogy közös Sertolli sejtből származó testvéreink milliói halltak meg egy értelmetlen kűzdelemben. Hogy miért? Mert el sem tudjuk képzelni azokat az állapotokat amelyekben a szebb jövőt kereső közeli rokonaink egy hirtelen ritmikus kontrakció hatására útrakeltek. A szarusodási fázisban a pinát belülről nem az álltalunk oly szeretett vastag kapacitálló nyák borítja, nincsenek azok a táplálást segítő kedves sejtszaporulatok, és nem járőröznek minden kanyarban limfociták, semmi stimuláló kémiai anyag. Ehelyett a legkopárabb vidék amit elképzelni lehet. Kemény felszínű száraz, zord vidék ez. De ami ennél is roszabb, reményvesztett. Nincs győztes, nincs értelme az akadályokat legyőzni. Hiszen a Graaf sejt még nem lökődött ki, így harcuk sem más mint ember harca egy vállalható anatómia jegyért.

Star Trek

Szögezzük le, nem vagyok Star Trek-fanatikus, csak úgy tudtam nézni a filmet, mint egy átlagos csillagközi sci-fit, miközben tudtam, hogy vannak megszállottak, akik klingonok, vulcaniak és borgok között élik mindennapjaikat.

„…Ezen az úton, mely csupa akció, humor, kozmikus veszély, az újonc kadétoknak meg kell állítaniuk egy gonosz lényt…” – áll a port.hu honlapján. Merész, már-már vakmerő azt mondani, hogy ez a film csupa humor. A két óra alatt egy olyan poént sem sikerült elsütni, amin a mozi (értsd: húsz ember) egységesen jót derült volna, jóllehet érezhető volt, hogy a készítők hol képzelték azt, hogy a publikum majd szakad a nevetéstől, hogy a felszabadult hahota után körömrágva csöppenjen vissza a Delta 4 fagyos valóságába – az eredmény teljes kudarc.

A szinkron ugyancsak határozott baklövés. James Tiberius Kirk olyan irritáló, feleslegesen vagány hangon mondja, hogy „Sulu hadnagy, teljes gőzzel előre”, mintha azt mondaná, hogy "legénység, itt a U.S.S. Enterprise legfaszább csávója beszél, van ezzel bárkinek problémája?!". Egyébként a Kirköt játszó Chris Pine az egész film alatt úgy néz ki, mint egy 18 éves alkoholista, pedig valószínűleg az ügyeletes jó pasi szerepe volt rá osztva. Egyedül Zachary Quinto nyújt valamit, de egy pillanatra ő is visszacsöppen a sokat gyakorolt Syler (Hősök) szerepébe.

Akció és „kozmikus veszély” ugyan van a filmben – jól néznénk ki, ha ezek kimaradnának egy csillagközi akció sci-fiből, – de a várakozásokkal ellentétben nem repült le a dolby-val turbózott galaktikus lézercsatától a fejem, sőt, egy pillanatra sem éreztem úgy, hogy szívesen vezetném a U.S.S. Enterprise-t, inkább aludtam volna egy jót a 22:30-as vetítés helyett.

Konklúzió: ha az embert megkérdezi a szerelme, hogy mit szeretne igazán, akkor jó vulcanihoz méltóan a következőt kell válaszolnunk. „Azt szeretném, hogy mindenki nyújtsa, a tőle elvárható legjobbat.” (Egy tökéletes világban mindenki hasonlót kérne születésnapjára és karácsonyra is.)

Dragonball: Evolúció

Bár biztosan tudtam, hogy ez lesz, megnéztem és nem csalódtam: mintha kidobtam volna 89 percet az ablakon. A képlet egyszerű, hetven percig úgy tűnik, hogy Goku nem tudja megmenteni a világot, aztán a hetvenediktől a nyolcvanadikig mégis sikerül neki, két perc hurráhangulat, hét perc stáblista.

 Konklúzió: szerezd meg a hét sárkánygömböt és üss erőset!

A felolvasó

A II. világháború utáni Nyugat-Berlinben furcsa, romantikus kapcsolat alakul ki egy tizenöt éves fiú és egy húszas évei végén járó nő (Kate Winslet) között. Utjaik hamar elválnak. Bő tíz év múlva a jogi egyetemre járó Michael szemináriumi csoportjával háborús bűnösök tárgyalásait látogatja. A vádlottak padján felismeri régi szeretőjét.

Tetszett. El lehet mélázni kollektív és egyni felelősség közti különbségen, a büszkeség és igazságérzet szembekerülésén, mindenféle emberi dilemmán, sőt azon is, hogy vajon mekkora extra gázsit kapott Kate, hogy nem borotválhatta a hónalját. 

Konklúzió: figyelj oda, hogy ne kavarj háborús bűnösökkel, mert abból mindig csak a baj van. Illetve tanulj meg olvasni!

Igaz, ezúttal teljesen érdemtelenül, de győzött a labdarúgás. Miután három-négy büntető befújatlanul maradt, kissé őszintetlenül hat: erkölcsi győzelmet aratott a Barca a Cselszki fölött. Ez a mondat némi értelmezésre és bizonyításra szorul. A legnyomósabb érvem, hogy én Barca-drukker vagyok, vagyis nem kell semmit értelmezni vagy bizonyítani. A másik, hogy az elmúlt évek során lélekben egyre inkább eltávolodtam az "angol" labdarúgástól, mostanra pedig már bizton állíthatom, hogy tiszta szívemből gyűlölöm. (A gyűlölet fortyogó lávatengerében hűvös oázisként hat a Sunderlandből egy Fülöpnyi, a Hullból egy Halmosinyi és a Fulhamből egy Gerányi pötty.) Harmadszor pedig a Chelsea egy összevásárolt droid garnitúra, amit Hiddink programozott és sajnos működik. Ma este ugyan egy norvég bug zárlatosra vágta a rendszert, de kétségtelenül működik, és ez dühít.

Hiddink tényleg egészen kiváló programozó, de azt még róla sem feltétezhetjük, hogy egy lepattanó beadásra és Essien 25 méteres kapás-kapufás góljára építette a taktikát. Inkább egy fojtsd meg és kontrázz séma bontakozott volna ki, ha a 9. percben Essien nem lő egy förtelmesen szép és gyomorforgatóan pontos gólt, amire még a tüneményesen vetődő Victor (Valdés) sem érhetett oda. De ahogy a középszerű riporterek ismételgetik: a futballban nem létezik "ha" és "volna". Szóval Lampard bedása fölpattant, Essien lőtt, Valdés repült, a háló pedig púpos lett (1-0).

Ezután pedig már nem volt ciki a már fevázolt hazai kontrajáték. A Barcelona méltatlan és 84 perces haláltusája következett, ami alatt a Primera Division-elsőséget próbáltam az egekbe magasztalni, hátha az enyíti a fájdalmamat, hogy ismét két hányadék, vérprofi "angol" csapat turnézik BL-döntő címén Európában. De ekkor a Barca - mint egy főnixmadár, amit egy norvég ornitológus óvott, s nevelgetett - feltámadt halottaiból: Iniesta bevágta az egyenlítő gólt. A hátralévő időbe már csak egy Barca kezezés fért bele, de norvég barátunk sípja továbbra is néma maradt. Nem úgy Ballack, és Drogba, előbbi szinte felkapaszkodott a bíró hátára, hogy közvetlen közelről üvöltse a fülébe a kezezésről alkotott nézeteit, utóbbi pedig legalább négyszer csapdosta magát a földhöz az elmaradt büntetők miatt.

Mindez azt jelenti, hogy a Cselszki-büntetőkön kívül az angol házidöntő is elmarad. Az viszont biztos, hogy ez a bíró nem lesz ott az Olimpicóban, hogy újra meg újra megmentse a Barcát (lehet, hogy egy ideig semmilyen BL-meccsen nem lesz ott), úgyhogy fel kell kötni a gatyát. Sajnos Abidal, Alves (eltiltás) és Marquez (sérült) nem kötheti fel, de Henry remélhetőleg felépül addigra.

Rómában már minden bizonnyal megérdemelten fog győzni a Barca, de ha nem, az sem a világvége, lényeg, hogy győzzön!

Vajon mit lát a Nemzeti Sport Lipcsei Péterben, amit mi nem? - A kérdés persze költői és a válasz magától értetődő. Lipi a legnépszerűbb magyar klub legnépszerűbb játékosa, ezért tűnik föl rendszeresen a hazai újságcsoda hasábjain. Péterünkre újra és újra odairányítják a reflektor fényét, oda az NB II. homályos mélységeibe, ami senkit nem érdekelne a föld kerekén, ha nem szerencsétlenkedne ott a Fradi immár harmadik éve.

A Nemzeti Sport sok újat már nem tud írni a 37 éves focistáról. A hírérték átalában alacsony vagy nincs. Leginkább azzal telnek meg a sorok, hogy Lipcsei klubhűsége egészen egyedül álló, hogy a zöld fehérek ikonja még mindig megalkuvást nem tűrően edz, méltán lehet pédaképe az ifjú fradistáknak. Aztán jönnek az idézett sorok a játékostársaktól és edzőktől, hogy "Peti nagyon sokat jelent nekünk, mindenki figyel rá, mindig tud adni nekünk egy kis pluszt a pályán..." és "Péterrel fantasztikus együtt dolgozni. Egészen rendkívüli kvalitású futballista, aki úgy lát a pályán, ahogy csak kevesen..." Nem árt szem előtt tartani, hogy minden focistának feladata, hogy "egy kis pluszt" vigyen a játékba, és aki középpályásként nem lát jól a pályán, az el mehet, ahol a part szakad.

Ez azonban nem változtat a tényen, hogy Lipi minden héten hallat magáról. Most éppen berágott a brit edzői teamre és ráncos kezével döngeti Bobby Davidson irodájának ajtaját, közben elhaló hangon hörög: nevezz a kezdőbe, könyi nevezz, építsd rám a csapatot, hiszen csak 37 vagyok!

Lassan megszokottá válik, hogy minden nyáron föllép egy-egy sztárcsapat, elitválogatott a Puskás-stadionban. Most az AC Milan már áprilisban meglátogatja a méltán híres és közkedvelt ligaválogatottunkat.

De mi az a ligaválogatott?! A Magyar Nemzeti Bajnokságban szereplő csapatok játékosainak válogatottja. Ez nem ígér sok jót sem azoknak, akik esetleg a "mieinkért" szorítanak, sem a Milan szimpatizánsoknak. Ugyanis valószínű, hogy egy visszafogott iramú bratyizós meccsen is erősen kiütközik majd a klasszis klünbség, viszont az "olaszok" (a várható kezdőben két olasz kezd) minden bizonnyal félve a magyar barbárok középkori becsúszásaitól nem fognak ínuk szakadtáig küzdeni és az ütközéseket is kerülni fogják.

A Milannal kötött szerződésben szerepel, hogy a legerősebb összeállításukban kell pályára lépniük, tehát Kaka, Ronaldinho, Beckham, Seedorf, csapatbakerülése érthető. Az egészségesek közül azonban Patót, Inzaghit, Zambrottát, Pirlót és Didát el sem hozta a Milan. Gyanúm szerint Rondaldinhóék is csak egy félidőt fognak játszani, utána pedig Ancelotti - a szerződés pontjait letudva - bártan válogathat a csodacserék közül (Perucchini, Mattioni, Pasini, Cardacio, Strasser, Furlan, Osuji Chinoye, Flamini, Viudez), akik közül egyedül Flamini neve mond valamit egy standard futballbarátnak.

Ancelotti a Nemzeti Sport kétségbejtően átlagos kérdéseire elmondta a külföldi sztáredzők betanult droidválaszait (kicsit leegyszerűsítve és értelmezve): 

- Tetszik valaki a ligaválogatottunkból?

- Nem ismerem a focitokat, (mert szar, és nem vagyok mazohista, hogy a tarcsi meccsek és a videós elemzések után leüljek magyar NBI-t nézni... eszeden legyél!), de ez kiváló alkalom, hogy jobban megismerjem, és akár szemezgessek az NBI-es játékosaitokból.

- Ugye szerinted is nagymúltú futballnemzet vagyunk, és szerinted is jó, hogy még mindig Puskást siratjuk?

- Természetesen. A magyar futballnak kiváló híre van (volt 50 évvel ezelőtt, és mindjárt megzabállak, olyan cuki, hogy egy vébé ezüstre maszturbál 55 éve az egész országotok). Remélem, hogy egy élvezetes meccset játszik majd a két csapat, és úgy vélem ez a találkozó elősegíti, hogy még több szimpatizánsa legyen a klubunknak, valamint, hogy a szövetségetek és Milan ezentúl még jobb kapcsolatot ápol (de én ezt egyébként telibeszarom, én fölveszem évente a 4-5-6 millió eurómat és imádkozom, hogy még egyszer ne kelljen Bukarestbe jönnöm, vagy mi ez).

- Mit szólsz hozzá, hogy azt olvastam a világsajtóban, hogy érdeklődik irántad a Chelsea és a Real?

- (Öcsém, majd pont neked mondom el, hogy mit fogok csinálni ezekkel az ajánlatokkal, na el mész te...) Egyelőre nem foglalkozom ezekkel a hírekkel. Élő szerződésem van a világ egyik legjobb klub csapatával, kell ennél több?!

- Öregek a Maldiniék, erre varrjá' gombot!

- (Ők 70 évesen is lesprintelnék ezt a fociszégyene-ligaválogatottat.) Nos igen, ezt a problémát nyáron orvosolni fogjuk néhány igazolással, de idén még ez a csapat fogja kiharcolni a BL-indulást, erre ugyanis bőven alkalmas a keret.

Tipp: 4-2 a Milannak. Sevcsenko és Kaka lő egyet muszájból, a második félidőben a még őszintén lelkes Milan-cserék is betalálnak. Ancelotti pedig fejmosást tart a szünetben, elmondja, hogy nem azért jöttek, hogy megalázzák a házigazdát, akitől pénzt kapnak, "úgyhogy a második félidőben gólt fogunk kapni, értve vagyok?!" 

Nálunk Rajczi fog betalálni, aki majd elmondja, hogy "Csodálatos érzés volt hazai közönség ellőtt betalálni az AC Milannak, ami egyébként gyermekkorom óta a kedvenc csapatom", de soha a közelébe sem fog kerülni egy ilyen klubnak. Lipcsei pedig kap húsz percet "hála Istennek a Mészöly Gézu adott egy kis időt... már nagyon hiányzott egy ilyen nagy iramú mérkőzés... volt egy lövésem, de sajnos nem sikerült el találni a labdát, ami a meccs hiány miatt van, de ezt a hibát majd az NBII-ben kijavítom hála Istennek".

Hajnal tökéletes szabadrúgása után - amit Haber kapus olyan zuhanással fejelt meg, hogy még nagyobbnak tűnt a gól (1-0) - arra lehetett számítani, hogy itt a 30. percben már olyan örömünnep lesz a sokgólos előny birtokában, hogy Erwin Qman vígan pezsgőzik a válogatott stábjával a kispadon és sztorizik a 1988-as Eb-győzelemről, a nézők pedig örömkönnyek mögül vastaps közepette figyelik a fiesztát. Fájdalom, de az egyre gyengülő magyar nyomás a második félidőre odáig fajult, hogy Fülöpnek többször védenie kellett, és a máltaiak egymás után ívelték a - veszélytelenebbnél veszélytelenebb - szögleteket.

Azt nem lehet mondani, hogy a csapat ráült volna az 1-0-ra, egyszerűen nem birtokolta eleget és elég folyamatosan a labdát. Erre a válogatottra már egyébként sem jellemző az alibizés, a kamubecsúszások, a kamufelugrások és a kamufelívelések. Hajnal hajlamos el-eltűnni húsz percekre, Halmosi pedig néha nyomasztóan nem találja a helyét, de emögött érezhetően nem a sunnyogás van. Huszti, Dzsudzsák, Gera és Juhász már rég túllépett a magyar közeg eme jellegzetességén, Sanyi és Bodnár pedig valószínüleg nem is tudja mi az az alibizés. A többiek pedig követik őket és ez működik.

Épp amikor az első "Ébresztők" elhangoztak, a csereként beállt Gera megtörte a hosszas gólcsendet és Haber kapujába fejelte Huszti beadását. Végre megnyugodhattunk, és hogy teljes legyen az öröm, a 94. percben Juhász fejelte ugyancsak Huszti tekerését a máltai kapuba (3-0).

Fülöp amikor elvétve szükség volt rá, jól pótolta Babost. Bodnár becsülettel gályázott a széleken, azonban cselei és beadásai ritkán jöttek be. Vanczák nem cifrázta, rúgta a labdákat, amerre tudta. Juhász sajnos megint sárgát kapott, ezenkívül egy hibája volt, akkor Fülöp kisegítette, szerzett azonban egy gólt és a pontrúgásoknál rendre lekötötte az ellenfél védőit. Bodornak voltak jó felfutásai és több csele is sikerült. Szélesi nem tudta pótolni Dárdait, ami érződött is: a válogatott nem tudott elég labdát szerezni a középpályán. Hajnal betegen is sokat hozzátett góljával a csapat teljesítményéhez. A helyére álló Gera bizonyítani akart, de ettől nem csapott önzésbe a játéka, gólja nagyon kellett játékosnak, szurkolónak egyaránt. Halmosi most már egy-egy test test elleni párharcot is felvállat, akadtak jó ellépései és ő harcolta ki a gól előtti szabadrúgást. Dzsudzsák volt a legaktívabb, de a kapu előtt nem jött ki neki a lépés. Huszti kiegyensúlyozottan magas színvonalon teljesített, a csapat legjobbja volt. Sanyinak nem sikerült a góllövés, többször elpattant tőle az a kevés labda, amit kapott, nagyon egyedül volt elöl Gera beállásáig.

A lényeg, hogy megvan az újabb három pont, megvan az áhított többgólos győzelem, és megvan még a remény is. A magyar válogatott odavissza verte a csoport kiscsapatait, ami annyira nem lenne nagy szó, ha ez az elmúlt selejtezősorozatokban is így lett volna.

A csoport másik meccsén Dánia 3-0-ra verte hazai pályán az albánokat, tehát eggyel kevesebb meccset játszva, jobb gólkülönbséggel, de azonos pontszámmal vezetik előttünk a tabellát. A svédek csak négy meccset játszottak, de hét ponttal előzzük meg őket, a portugálok pedig öt meccsen szereztek annyi pontot, mint a svédek. Annyi biztos, hogy nem Albániára és Máltára kell figyelnünk: rég volt ilyen, de hat meccs után még mindig csak a saját teljesítményünkön múlik, hogy hol végzünk.

Az üveges tekintetű, megkeseredett szurkolók tekintetébe újra élet költözött. Nagymamák és unokák kérdezgetik egymást: van jegyed a máltai meccsre? Hegyi Iván pedig végre nem idézőjelben írja azt, hogy labdarúgás, amikor a válogatottról cikkezik.

Ma este újra visszavághat a válogatott a Mohács óta legfájóbb vereségért, a máltai 1-2-ért. Nem mellékesen pedig újabb három pontot könyvelhetnénk el a már meglévő tíz(!) mellé a vb-selejtezőcsoportban.

Dániával 0-0-t játszottunk, erre még csak kevesen kapták fel a fejüket: volt már, hogy Stockholmban 1-1-et játszottunk, abból se lett semmi. A svédek elleni 1-2 után azt gondolhattuk, hogy minden és mindenki a helyére került, vannak dolgok, amik nem változnak. Az albánok legyőzéséért pedig nehogy má' leszopjuk a Sanyiékat! Málta (1-0)... hagyjuk má'. Az unokám megverné Máltát, pedig nincs is unokám! Aztán ahogy a sorsdöntőnek kikiáltott albán meccset hozta a válogatott idegenben (ne feledjük, a Nemzeti Sportban minden tétre menő válogatott meccs sorsdöntő), egyszerre a kétballábas kirakat csapatból "fiúk" lett. Egyszerre "mi" vertük meg Albániát. Torghelléből Sanyi lett, Babosból Gabi. Azt ugyan ma sem vitatja senki, hogy Sanyi nem tud focizni, azt azonban el kell ismerni, hogy Sándorunk úgy küzd a pályán, mint senki más. És ennél több nekünk nem is kell! 

Ha Sanyiék megszerzik a három pontot, 13 ponttal fogunk állni a - valószínűleg - második helyen megelőzve Portugáliát és Svédországot. Ez az igazság. A másik igazság az, hogy a sorsolás miatt a sorozatnak ebben a szakaszában nem lenne egetrengető teljesítmény az a 13 pont és a hízelgő helyezés. Igazság az is, hogy ezután még odavisszajátszunk C. Ronaldóékkal, fogadjuk a svédeket és desszertnek ott van Koppenhága...

Ha két lábbal a földön járunk, a megcsillant a remény fordulat helyett használjuk a nem szállt el a reményt és drukkoljunk Málta ellen, hogy legyen miért drukkolni a svédek ellen szeptemberben! Szeressük a csapatot, mert van csapat és mert végre szétszakadnak a pályán. Ennél sokkal többet még nem tudnak, de ezt megteszik végre magukért és talán értünk.

Hajrá fiúk!

Watchmen

Mivel nem olvastam a képregényt, egy mukkot sem értettem a filmből. Annyit talán mégis, hogy a hidegháború idején játszódó sztoriban kiégett önjelölt hősök döbbennek rá, hogy a világ ismét értük kiált. A világ ugyan nem tud erről (ez az egyik bonyodalom a 163 perces remekben), de mivel nekik jó fülük van, hallják. Dr. Manhattan hallja a legjobban, mert ő kék, és elemi szinten van otthon a quantumfizikában. A film alapvető kérdésfeltévése a 155. perc körül fogalmazódik meg: vajon vállalható-e egy olyan világméretű hazugság, amely ténylegesen biztosítja a világbékét?

Konklúzió #1: vállalható a hazugság.

Konklúzió #2: ha kék vagy és értesz a quantumfizikához, meztelenkedhetsz.

Konklúzió #3: ha van egy színváltós álarcod, akkor valószínűleg keményebb vagy az átlagnál.

Inhabited island

Mint ahogy azt már a címéből is ki lehet találni, orosz filmről van szó. Ezzel a prodikcióval az oroszok bebizonyították, hogy az Uráltól keletre is van annyi suska, mint Hollywoodban. Más kérdés, hogy a tőke felhasználása még kis finomításra szorul. Az orosz fantasy-regényből filmre vitt történetben nincs hiány fegyverből, bunyóból, szépfiúból, robbanásból és trükkfelvételből, azonban kohéziót találni az előbbiekben komoly kihívást jelent.

Konklúzió #1: űrjárművezetés közben ne mobilozzunk a nagymamánkkal, mert könnyen egy aszteroidarajban találhatjuk magunkat, onnan pedig már csak egy paraszthajszál választ el minket attól, hogy egy idegen civilizáció bolygóján szenvedjünk hajótörést.

Konklúzió #2: ha szőke jó pasi vagy, de annyira nem jó színész, és a nem érted a filmet, amiben te játszod a főszerepet, akkor mosolyogj indokolatlanul sokat, hogy legalább a női nézők soraiban arass osztatlan sikert!

Milk

Harvey Milk (Sean Penn) egy elnyomott meleg. Nem sokkal később már melegjogi aktivista. Még néhány év és már meleg politikus, aki San Francisco melegközösségét meghódítva az egész Egyesült Államok melegellenességével szemben felveszi a harcot. A küzdelem sok kudarc és nehézség után biztatóan alakul, azonban a hőn áhított győzelmet követően Harvey-ból tragikus hős válik. 

Sean Penn tagadhatatlanul jó teljesítményt nyújt a filmben. A történet pedig kiváló alkalmat nyújt az amerikaiaknak, hogy szörnyűlködjenek, hogy nem is olyan rég milyen alapvető emberi jogok nem voltak egyértelműek  országukban (most nem elsősorban Texasra gondolok), és máris büszkén csaphatnak mellükre, hogy ma már mindez másképp van. Emellett meglehetősen romantikus, szentimentális, ráadásul igaz történeten alapszik, így bőségesen elég ahhoz, hogy az átlag nyugati demokráciában nevelkedett ember úgy érezze, hogy az emberjogi ismeretei és emocinális fejlődése oltárán áldozta fel ezt a 128 percet az életéből.

Konlklúzió #1: törekedj arra, hogy jó kapcsolatot ápolj a munkatársaiddal, különben pórul járhatsz!

Személyes

A házat, amiben lakom, tegnap elkezdték felállványozni, hogy később felújítsák. Egy ilyen felújítás azzal jár, hogy Béla gyakran átkiabál Árpinak, hogy hol van az a 24-es kulcs?! Ez a 24-es kulcs néha kalapács, néha vödör, ebédidőben pedig kolbász. Miközben Béla Árpitól probál információt szerezni, Karesz egy óriási fúróval nehezíti a kommunikációt. A végeredmény, hogy reggel nyolctól élhetetlenné válik a lakás. Ez két napig vicces. Amikor egy hét alatt öt órát alszom, már reggeleket pityergek át. A vizsgaidőszakban pedig - amikor egyébként is főbb étkezésekre egy-egy tányér energiaitalból kanalazzuk magunkba a nyugtatókat (normál esetben zabpehely és tej kombó helyett) -  ez maga lesz a kétségeesett téboly.

Suncity utcáin fagyos decemberi szél kergeti a leveleket, az emberek pedig visszavették a téli hacukákat. Február közepén, amikor már nyílni kezdett a hóvirág és a nárcisz is előbújt a földből, arra gondoltam, hogy március közepére Suncity végre eleget tesz kötelezettségeinek és hajlandó lesz a napfény városának lenni. Úgy kalálkulátam, hogy ugyan a gázszámlák kiesése nagy könnyebbség lesz, de legalább annyit kell majd költenem hetvenes faktorszámú napolajra, hogy ne égjek pecsenyére a márciusi kánikulában. Ehhez képest folytatódik a téli rémálom: nagykabát és társai, de ami kiveri a biztosítékot, az az állandó orrfolyás, orrfújás, majd a mindenki számára ismert izgalmas "orrcsekkolás" (orrfújás utáni ellenőrzés, hogy a műveletnek nem voltak-e látens diszfunkciói - nem kacsint-e ki orrunkból egy gusztustalan szörny megfosztva minket emberi mivoltunktól.)

De sebaj, legyintettem megjátszott könnyedséggel, s vettem az irányt dideregve a JATE felé, amely nem kisebb eseménynek adott otthont, mint a tanév harmadik szabad bölcsész szakestje. Külön terem, tarisznyás bölcsész lányok, egy db. ingyen Arany Ászok és fél tucat filozófia tanár - mi kell még?! Kell még egy enyhén ittas harmadéves konferanszié, aki szemérmetlenül élvezi, hogy kezében van a mikrofon. Ha a megszokott hangerővel beszélne, akkor is csörömpölnének a Hubival és Jégerrel töltött műanyagpoharak, de ő inkább üvölt, hátha az ő hangja lesz az utolsó, amit hallunk. Sajnos a poénjai és viccesnek szánt szófordulatai sem kárpótolnak a túlzó hanghatásért, erről azonban néhány elsős lánnyal hajnalig vitatkozhattam volna. Eközben máskor riadt bölcsész jánykák filctollal rajzolnak szemüveget nagytudású tanáruk lemondó arcára. Az összhatás lehangoló: távozásra kényszerülök.

Mivel Yesman lettem, minden szembejövő lehetőségre igent kell mondanom. Így jutottam el a Garabonciásba, ahol Tom White és barátai léptek föl. Nem hittem, hogy a JATE-s hangulat-nullázódás után tartogat még számomra bármit is az este. Szaktársnőm és barátnője már a bő tizenhatfős tömegben ropta, amikor megérkeztem. Kértem egy borzalmas búzasört és megsemmisülten egy kanapéba süllyedtem. Rövid idő eltetltével érhetetlen módon bárgyú mosoly terült el az arcomon és a lábammal a ritmust vertem a kövezeten. Mikorra a söröm feléhez értem, leküzdhetetlen késztetést éreztem, hogy megpróbálkozzak egy-két tánclépéssel. A siker nem maradt el, bár annyira azért nem szabadultam fel, hogy ne figyeljem meg az időközben huszonkétfősre dagadó tömeget. Az első sorban két meghatározhatatlan korú punk lány cicifix helyett combfixben, miniszoknyában és - mindenki nagy bánatára - lenge alsóneműben adott elő egészen bizarr gogotáncot. Ahogy fogyott az alkohol, egyre több időt töltöttek a földön, de jelenlétük a kezdeti sokkhatás után már-már derűs magától értetődésbe fodult. Rajtuk kívül még említésre méltó jelenség volt egy huszas évei derekán járó fiatalember, aki egy idő után egy szál atlétában táncolt nagy-nagy átéléssel. Egészen megnyerő figura volt, később azonban rá kellett jönnöm, hogy mégsem léphet a férfiideálok dobogójára. A férfiideál törekszik a mértékletességre, nem mászik rá a nőkre, több lánnyal is táncol egy buliban, felszabadultan mozog, de ügyel rá, hogy ne feledkezzen meg magáról, és ne övé legyen az egész táncparkett; táncolás közben ügyel arra, hogy mozdulataiba új elemeket vigyen, de legalábbis ne ragadjon le egynél. Nos ebben a srácban megvolt a lehetőség, de az utolsó kritériumnak nem tudott eleget tenni. Ahogy telt múlt az idő, egyre többször ragadt le egy-egy zenész előtt és ritmusra bólogatás közben hosszasan mutatott kinyújtott karral egy-egy hangszerre (vagy a zenészre?). Kétségtelen, hogy ez egy kiváló elem egy felszabadult partyarc repertoárjában, de fel kell ismernünk, hogy elcséplésével órási hibát követünk el!

A country zene kihozta belőlem a cowboyt, s amikor a koncert után remegő lábaimmal kiléptem az ajtón, már nem Szeged utcáira léptem Puma cipőmben és Kenvelo farmeremben, hanem egy istenhátamögötti koszfészek porát verte föl varrott wesco csizmám, hogy rojtos bőrnadrágom még több mocskot szívhasson magába. Talpamról gyufát gyújtottam, hogy sodort cigire gyújtsak. Néhány slukk után nagyot köptem: éreztem, hogy a számba dohánydarabkák kerültek. A két lány nem igazán érthette a szituációt, úgyanúgy, mint ahogy a taxis se, akinek hét dollárt és egy winchestert adtam, hogy vigye őket épségben haza. A kínos szituációval mit sem törődve idnultam haza, hogy wescocsizmám lerúgása és alapos fogmosás után felölthessem kényelmes pizsamámat.