bambusz

Suncity utcáin fagyos decemberi szél kergeti a leveleket, az emberek pedig visszavették a téli hacukákat. Február közepén, amikor már nyílni kezdett a hóvirág és a nárcisz is előbújt a földből, arra gondoltam, hogy március közepére Suncity végre eleget tesz kötelezettségeinek és hajlandó lesz a napfény városának lenni. Úgy kalálkulátam, hogy ugyan a gázszámlák kiesése nagy könnyebbség lesz, de legalább annyit kell majd költenem hetvenes faktorszámú napolajra, hogy ne égjek pecsenyére a márciusi kánikulában. Ehhez képest folytatódik a téli rémálom: nagykabát és társai, de ami kiveri a biztosítékot, az az állandó orrfolyás, orrfújás, majd a mindenki számára ismert izgalmas "orrcsekkolás" (orrfújás utáni ellenőrzés, hogy a műveletnek nem voltak-e látens diszfunkciói - nem kacsint-e ki orrunkból egy gusztustalan szörny megfosztva minket emberi mivoltunktól.)

De sebaj, legyintettem megjátszott könnyedséggel, s vettem az irányt dideregve a JATE felé, amely nem kisebb eseménynek adott otthont, mint a tanév harmadik szabad bölcsész szakestje. Külön terem, tarisznyás bölcsész lányok, egy db. ingyen Arany Ászok és fél tucat filozófia tanár - mi kell még?! Kell még egy enyhén ittas harmadéves konferanszié, aki szemérmetlenül élvezi, hogy kezében van a mikrofon. Ha a megszokott hangerővel beszélne, akkor is csörömpölnének a Hubival és Jégerrel töltött műanyagpoharak, de ő inkább üvölt, hátha az ő hangja lesz az utolsó, amit hallunk. Sajnos a poénjai és viccesnek szánt szófordulatai sem kárpótolnak a túlzó hanghatásért, erről azonban néhány elsős lánnyal hajnalig vitatkozhattam volna. Eközben máskor riadt bölcsész jánykák filctollal rajzolnak szemüveget nagytudású tanáruk lemondó arcára. Az összhatás lehangoló: távozásra kényszerülök.

Mivel Yesman lettem, minden szembejövő lehetőségre igent kell mondanom. Így jutottam el a Garabonciásba, ahol Tom White és barátai léptek föl. Nem hittem, hogy a JATE-s hangulat-nullázódás után tartogat még számomra bármit is az este. Szaktársnőm és barátnője már a bő tizenhatfős tömegben ropta, amikor megérkeztem. Kértem egy borzalmas búzasört és megsemmisülten egy kanapéba süllyedtem. Rövid idő eltetltével érhetetlen módon bárgyú mosoly terült el az arcomon és a lábammal a ritmust vertem a kövezeten. Mikorra a söröm feléhez értem, leküzdhetetlen késztetést éreztem, hogy megpróbálkozzak egy-két tánclépéssel. A siker nem maradt el, bár annyira azért nem szabadultam fel, hogy ne figyeljem meg az időközben huszonkétfősre dagadó tömeget. Az első sorban két meghatározhatatlan korú punk lány cicifix helyett combfixben, miniszoknyában és - mindenki nagy bánatára - lenge alsóneműben adott elő egészen bizarr gogotáncot. Ahogy fogyott az alkohol, egyre több időt töltöttek a földön, de jelenlétük a kezdeti sokkhatás után már-már derűs magától értetődésbe fodult. Rajtuk kívül még említésre méltó jelenség volt egy huszas évei derekán járó fiatalember, aki egy idő után egy szál atlétában táncolt nagy-nagy átéléssel. Egészen megnyerő figura volt, később azonban rá kellett jönnöm, hogy mégsem léphet a férfiideálok dobogójára. A férfiideál törekszik a mértékletességre, nem mászik rá a nőkre, több lánnyal is táncol egy buliban, felszabadultan mozog, de ügyel rá, hogy ne feledkezzen meg magáról, és ne övé legyen az egész táncparkett; táncolás közben ügyel arra, hogy mozdulataiba új elemeket vigyen, de legalábbis ne ragadjon le egynél. Nos ebben a srácban megvolt a lehetőség, de az utolsó kritériumnak nem tudott eleget tenni. Ahogy telt múlt az idő, egyre többször ragadt le egy-egy zenész előtt és ritmusra bólogatás közben hosszasan mutatott kinyújtott karral egy-egy hangszerre (vagy a zenészre?). Kétségtelen, hogy ez egy kiváló elem egy felszabadult partyarc repertoárjában, de fel kell ismernünk, hogy elcséplésével órási hibát követünk el!

A country zene kihozta belőlem a cowboyt, s amikor a koncert után remegő lábaimmal kiléptem az ajtón, már nem Szeged utcáira léptem Puma cipőmben és Kenvelo farmeremben, hanem egy istenhátamögötti koszfészek porát verte föl varrott wesco csizmám, hogy rojtos bőrnadrágom még több mocskot szívhasson magába. Talpamról gyufát gyújtottam, hogy sodort cigire gyújtsak. Néhány slukk után nagyot köptem: éreztem, hogy a számba dohánydarabkák kerültek. A két lány nem igazán érthette a szituációt, úgyanúgy, mint ahogy a taxis se, akinek hét dollárt és egy winchestert adtam, hogy vigye őket épségben haza. A kínos szituációval mit sem törődve idnultam haza, hogy wescocsizmám lerúgása és alapos fogmosás után felölthessem kényelmes pizsamámat.