Vajon mit lát a Nemzeti Sport Lipcsei Péterben, amit mi nem? - A kérdés persze költői és a válasz magától értetődő. Lipi a legnépszerűbb magyar klub legnépszerűbb játékosa, ezért tűnik föl rendszeresen a hazai újságcsoda hasábjain. Péterünkre újra és újra odairányítják a reflektor fényét, oda az NB II. homályos mélységeibe, ami senkit nem érdekelne a föld kerekén, ha nem szerencsétlenkedne ott a Fradi immár harmadik éve.

A Nemzeti Sport sok újat már nem tud írni a 37 éves focistáról. A hírérték átalában alacsony vagy nincs. Leginkább azzal telnek meg a sorok, hogy Lipcsei klubhűsége egészen egyedül álló, hogy a zöld fehérek ikonja még mindig megalkuvást nem tűrően edz, méltán lehet pédaképe az ifjú fradistáknak. Aztán jönnek az idézett sorok a játékostársaktól és edzőktől, hogy "Peti nagyon sokat jelent nekünk, mindenki figyel rá, mindig tud adni nekünk egy kis pluszt a pályán..." és "Péterrel fantasztikus együtt dolgozni. Egészen rendkívüli kvalitású futballista, aki úgy lát a pályán, ahogy csak kevesen..." Nem árt szem előtt tartani, hogy minden focistának feladata, hogy "egy kis pluszt" vigyen a játékba, és aki középpályásként nem lát jól a pályán, az el mehet, ahol a part szakad.

Ez azonban nem változtat a tényen, hogy Lipi minden héten hallat magáról. Most éppen berágott a brit edzői teamre és ráncos kezével döngeti Bobby Davidson irodájának ajtaját, közben elhaló hangon hörög: nevezz a kezdőbe, könyi nevezz, építsd rám a csapatot, hiszen csak 37 vagyok!